1. fejezet

 ESTI SZÓRAKOZÁS

- Nézz már ide! - szólok nevetve River-nek, aki azért sem hajlandó idefordulni egy kép erejéig. - Most miért vagy ilyen hisztis? - kérdezem tőle, mire óvatosan felém fordítja arcát. - Nyugi, elraktam már.

- Nem vagyok - sóhajt, de a végére felnevet. - Na jó, talán csak egy picit. Nem akarok holnap suliba menni. Fáj, hogy vége a nyárnak.

Részben igazat adok neki, amit bólintással jelzek. - Nem inkább az a bajod, hogy ez az utolsó évünk?

- Nem - River furcsa mosollyal fejet csóvál. - A nyár fog hiányozni. Az, hogy itt ülök veled a Central Park  közepén, nevetünk,  fagyit zabálunk - River körbenéz. A park zöldellő pázsitja tele van napozó, nevetgélő családokkal, fiatalokkal, akik ugyanúgy kiélvezik a nyár utolsó sugarait.

- Aha - húzom el a mondat végét, majd témát váltok. - Na! Szóval, az a kép...- célozgatok a fotózásra, de persze River nem hajlandó.

- Hagyjál békén azzal a rohadt fotóval, Hover! - River most nem nevet. Talán tényleg csak én nem tartom magam idegesítőnek?

***

Egyedül megyek hazafelé. River most nem tart velem, ugyanis a barátjával találkozik. Kettejük között ez viszony csak pár hete tart, de az a fiú nem tűnik valami megbízhatónak, így Will-el csak októberig adtunk esélyt a kapcsolatnak. Tudom, ez nem szép dolog, de a mi barátságunk River-rel már inkább testvériség. Ezeken az apró hülyeségeken sosem sértődünk meg.

Az idő négy óra fele járhat. Az utak ilyenkor elég forgalmasak, bár mikor nem azok? Főleg ahol én lakom! Will-el csak forgalomvonzónak hívjuk azt a helyet, ugyanis itt található a legtöbb étterem és szuvenírbolt. Őszintén szólva, én örülök, hogy ilyen helyen lakom. Szeretem a nyüzsgést; nem is értem, hogy anya meg apa anno hogy tudtak kertvárosban élni. Ott minden olyan nyugis.

Megállok az ajtó előtt, majd kiveszem a táskámból a kulcsot. Fáradtan esek be a hűvös lakásba, ami most nagyon kellemesen hat.

- Sziasztok! - köszönök hangosan. Táskámat lerakom a cipős szekrényre, majd leveszem a fehér szandálomat.

- Csak én vagyok itthon  - jön le Alex az emeletről hangos zajjal. - Szia! - karol át.

- Neked mindig úgy kell menned, mint egy elefántnak? - kérdezem tőle mosolyogva. Alex nem válaszol, csak belebokszol egyet a vállamba.

- Na és? Milyen napod volt? - kérdezi, miközben a konyha felé veszi az irányt. Utána megyek, hogy jobban hallhasson, és ne kelljen átüvöltenem az egész lakáson.

- Jó - vonom meg a vállam, és felülök a pultra. Vigyázok, hogy az ott lévőket ne verjem le. Anyu mindig a pulton tartja a gyógyszereit, a szalvétát és az ilyesféléket. - Furcsa módon River-t nem az érdekli, hogy érettségizni fogunk, hanem az, hogy vége a nyárnak.

- És látod, ő csinálja jól! - mondja a bátyám, miközben kiveszi a hűtőből a kólát. Felém tartja, hogy kérek-e. Bólintással jelzem, hogy igen.  Míg Alex kitölti két pohárba, addig én leveszem a fehér trikómat, ami egész nap rajtam volt.

 Sohasem voltam szégyenlős típus, a bátyám előtt pedig főleg nem. Ő mindig póló nélkül mászkál itthon, és amúgy is,  sok nőt látott már melltartóban...és anélkül is.

Alex felém nyújtja a poharat, én pedig azonnal kiiszom a tartalmát. A hideg kóla csípi a torkomat, ugyanakkor kellemesen esik.
- Anyu hol van? - töröm meg a csendet. Alex megvonja a vállát.
- Valami tárgyalásról ment el beszélgetni a védencével - válaszolt.
- Tényleg! - csapok a homlokomra.  Anyu nyilván említett valami hasonlót, de alig figyeltem rá reggel. Szegénynek alig van élete, bár azt csinálja amit mindig is szeretett volna: ügyvéd. Őszintén szólva, nem irigylem. Alexszel mindig azt beszéljük, hogy ügyvédnek lenni szívás. Például ha veszítesz a perben, akkor a védenced börtönbe megy, és ha kijött megbosszulja. Persze anyu az egyik legjobb a városban, alig van olyan ügye, amit elveszít.

Alex visszateszi a kólát a hűtőbe, ugyanis ő csak hidegen issza. Felém fordulva megkérdezi, hogy nem megyünk-e el este valahova enni.
- De! Az jó lenne! Pizzázóba vagy ilyenek? - kérdezem.
- Tökéletes! - nevet föl, majd feltartja bal kezét, hogy csapjak bele. - Kérdezd meg Will-t, hogy jönne-e.
- Jó. Akkor mondj egy időt, mert te mindig az utolsó pillanatban szólsz, nekem pedig el kell készülnöm...meg lezuhanyoznom. Fú, de megizzadtam.
-  Fél hat? - kérdezi, miközben elindul az emelet felé, én pedig követem.
- Jó az. Egy órám van nagyjából elkészülni - mondom.
Felmegyek a szobámba, majd becsapom magam mögött az ajtót. A táskámat ledobom az ágyra, aztán az erkélyem felé veszem az irányt, majd elhúzom a függönyömet, hogy a nap ne tudjon besütni. Az ablakaimon lejjebb húzom a redőnyt, ezután pedig bekapcsolom a ventilátort, hogy a szobám lehűljön kissé. Ráugrok az ágyamra, majd a mellettem lévő táskából kihalászom a telefonom. Tárcsázom Will számát. Várom, hogy felvegye, közben pedig a feketére kifestett körmeimet nézem unalmamban.
- Szia! - köszönök, mikor Will beleszól. -  Arra gondoltunk Alexszel, hogy fél hatkor lenézünk pizzázni a szokásos helyre. Jössz?
- Nem is kérdés - válaszol. Bár nem látom, de biztos  vagyok benne, hogy mosolyog.
- Jó - vidulok fel, majd érdeklődök, hogy este megy-e dolgozni, ugyanis akkor hamarabb le kell lépnie tőlünk. Will biztonsági őr az egyik bárnál. Nem nagy meló, ugyanis ott sose történik semmi,  de attól még Will szereti. Bár nem nagyon értem, hogy miért, ugyanis folyton más műszakban kell dolgoznia. Néha este, néha délután.
- Nem, szerencsére Ryan kimenőt adott mára. Holnap viszont este dolgozok, szóval... - magyarázza.
- Értem - mondom. Utálom mikor este dolgozik, mert akkor nem találkozhatok vele. Ilyenkor Will odamegy este nyolcra és hajnali háromig-négyig ott dekkol. Szóval próbálja magát előtte kipihenni.
- Na és? Neked milyen volt a napod? - érdeklődik.
- Egész klassz - kezdem el mesélni. Beszámolok neki mindenről, Will pedig figyelmesen hallgat. Ez az egyik tulajdonsága, amit imádok benne.  Tényleg érdekli, amit mondok, nem csak azért kérdezi meg, mert illik. Egy éve, mikor elkezdtünk járni, majdnem mindenki ellenezte a kapcsolatunkat. Azt mondták, hogy Will túl idős hozzám - ami részben igaz is - és biztos, hogy össze fogja törni a szívem. De az idő múlásával mindenkinek megváltozott a véleménye. Rájöttek, hogy Will és én nagyon jól kijövünk, és Will nagyon óv mindentől. Bár azt hittem, hogy sosem fogom úgy szeretni. Inkább csak testvérként, hiszen mi gyerekkorunk óta ismerjük a másikat. Mégse testvéri maradt a viszonyunk., amit én máig nem bántam meg.
Miután kibeszéltük magunkat, ledobom a telefonom az ágyra és a fürdőszobába megyek. Bezárom magam mögött az ajtót.

Kikapcsolom a melltartóm, és a földre dobom. Kigombolom a fekete farmersortomat, majd azt is lehajítom a földre. Mikor minden ruhadarabomtól  megszabadultam, beállok a zuhany alá. A kissé hideg víz kellemesen hat.   Először megborzongok tőle, de hamarosan hozzászokik a testem. Kezembe veszem a barackillatú tusfürdőmet, majd az egyik tenyerembe nyomok belőle egy kicsit. Összedörzsölöm a két tenyeremmel, majd felkenem a testemre, ezután pedig leöblítem. Kiszállok a kádból, majd leveszem a rózsaszín törülközőmet a fogasról, és a testem köré tekerem.  A delfines órára nézek. Majdnem húsz percem van összekészülődni. Magamat ismerve az kevésnek bizonyul, szóval belehúzok. Kinyitom a kis fehér tükrösszekrényt, majd letépek egy kis vattát. Előszedem a sminklemosómat, majd egy kicsit nyomok a vattára, ezután pedig letörlöm vele a halvány sminket, ami eddig rajtam volt. Tulajdonképpen még sosem hagytam el a házat smink nélkül. Tudom, nem valami jó dolog ez, de nem érdekel.
Mikor kész vagyok, bedobom a vattát a kukába. Kinyitom a fürdőszoba ajtaját, majd a szobámba megyek. Mikor beérek, magamra csukom az ajtót, a törülközőt pedig az ágyamra dobom. Tiszta fehérneműt veszek föl, majd sminkasztalom előtti kis székre ülök.  Úgy döntök, hogy most erősebb sminket teszek fel, így alapozás után a szememet füstös feketére festem.
Miután elkészültem a sminkemmel, a szekrényemhez lépek. A tekintetem azonnal megakad a fekete pánt nélküli  ruhán, amit még anyutól kaptam már hónapja. Az most pont tökéletesen jön, ugyanis szellős, könnyed, és még ráadásul fekete is, ami a kedvenc színem.
- Kész vagy már? - nyit be a szobámba a bátyám.
- De egy szemét vagy! Nem nyithatsz csak így be! - szólok neki felháborodottan.
Alex úgy néz rám, mintha hülye lennék. - Miért nem? Te is múltkor benyitottál, mikor éppen Amanda nálam volt.
- Az majdnem két éve volt. És az véletlen volt, nem szóltál, hogy vendéged van! Ez miért az én hibám?
- És az miért az én hibán, hogy nem zárod be az ajtót?
Úgy döntök, hogy nem állok le vele vitatkozni. Inkább figyelmen kívül hagyom a megjegyzését és a kilincsre akasztott kis táskámért nyúlok, ami meglepő módon, fekete volt.
- Indulhatunk - jelentem ki.
- Hah! - kiált fel hirtelen Alex, amit nem tudok hova tenni.
- Mi van? - nézek rá furcsán.
- Ezért nem bírod bezárni ezt a szart, mert mindent ráaggatsz! - mutat a kilincsre.
- Jaj várjál! Elfelejtettem befújni magam! - kiáltok fel kicsit szégyenkezve, majd a sminkes asztalomon lévő parfümből  fújok magamra.
- Hát Camie...Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled - mondja.
- Ezt bóknak veszem. Köszönöm - vigyorgok.
Alex felsóhajt, majd az egyik kezével átkarolja a vállam. - Induljunk már!

***

Alex bezárja az ajtót, majd zsebre vágja a kulcsot. Rám villant egy mosolyt, majd elindul, én pedig követem.
- Most miért rohansz? - megyek utána sietősen. Egyáltalán nem értem, hogy minek ez a nagy rohanás.
- Azért, bassza meg, mert már elmúlt fél.
- Mi van? - döbbenek meg. Kizárt. Ennyi időt nem fecséreltem el.
- Hallottad! Na jó, a te tempódban soha nem érünk oda - fogta meg a csuklómat, majd elkezdett maga után húzni.
- Ne reagáld túl - mondom neki, miközben igyekszem kikerülni a járókelőket. Ilyenkor van a legtöbb turista az utcákon, ugyanis mennek éttermekbe, vásárolni, és csak úgy sétálni. Néha még irigylem is őket. Csak úgy járkálnak, esznek, költik a pénzt gondtalanul. Régebben mi is sokat mentünk Will-el sétálni naplementekor. Nem is tudom, az annyira megnyugtatott. Beültünk enni, közös fülhallgatóval hallgattuk a zenét, késő este mentünk fürdeni a tengerbe. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Most is szoktunk ilyeneket csinálni, de már nem olyan gyakran.
Megérkezünk a pizzázó elé. Alex  elengedi a csuklómat, így végre nem szorítja el a vérkeringésemet. 
- Will itt van már? - kérdezem, miközben Alex kinyitja előttem az ajtót, és úriember módjára előreenged.  - Köszi.
- Itt van! - mutat az egyik asztalhoz, ahol Will ül, és a telefonján néz valamit éppen. Egyébként örülök, hogy ide jöttünk, úgy szeretem ezt a helyet! Van egy hosszú pult, ahol eheted a pizzádat. A pult mögött a világ legváltozatosabb italbárja található, ahol tényleg majdnem minden kapható. A helyiségben egyedül három szín van: piros, fekete és fehér. Bár nem ezek a világ legboldogabb színei, mégis otthonossá varázsolják a helyet.
Will észrevesz minket.  Mikor odaérünk az asztalhoz, feláll, hogy köszöntsön minket. A bátyámmal kezet fog, nekem pedig egy gyors csókot ad.
- Mit csináltatok eddig? - kérdezi, miközben leül. Én mellette foglalok helyet, Alex pedig velünk szemben.
- A hercegnőnek eltartott egy ideig míg elkészül - fogja rám a bátyám, mire eltátom a számat.
- Ennyit, hogy tudsz kamuzni? - kérdezem tőle, de alig bírom visszatartani a nevetésem. Kicsit igazat kell, hogy adjak neki. Néha tényleg elhúzom az időt ezzel a sok készülődéssel, de hát na....lány vagyok.
- Mit kértek? - érkezett meg a szokásos pincérünk. Már ezerszer jártunk itt, és mindig ugyanazt a pincért fogjuk ki, Alex bánatára. Ő a csinos szőkét szeretné, de helyette mindig a szakállas "öreget" kapjuk.
- Én egy kolbászosat kérek - mondja a bátyám. Mi Will-el a szokásos sonkásat kérjük.
- Rendben - írj fel. - Innivalót mit hozhatok? - Mindhárman kólát rendeltünk. Nálunk nincs pizza kóla nélkül. Alapszabály.
- River még mindig együtt van azzal a gyerekkel? -  kérdezi Alex hirtelen.
- Miért? - kérdezem.
- Mert szeretné megfektetni - szól közbe Will. Oldalba vágom a könyökömmel, miközben felnevetek. Komolyan mondom, hogy mikor ezekkel vagyok, én is egyre hülyébbnek érzem magam.  Will erre csak megpuszilja a homlokomat.
- Nem - nevet Alex. - Nem azért. Hanem mert...de amúgy tényleg szeretném megfektetni - nevet föl hangosan. Mosolyogva felvonom a szemöldökömet, majd megdörzsölöm a homlokomat kínosan. Nézem a két nevető őrültet mellettem, és nem tudom megállni, hogy ne nevessek. Egyszerűen muszáj.  Bár néha tényleg vannak alkalmak mikor égek miattuk, mert a bátyám nem tud normálisan viselkedni, főleg akkor ha még van olyan is a társaságban, aki biztatja a hülyeségre, mint például most Will.
- Jó, elég! - mondom. Eközben a pincér megérkezik a három kólával, amit gondosan lerak elénk. - Köszönjük! - mondom, mire Will és Alex - még mindig nevetve - bólintanak egyet köszönöm jeléül.
- Befejeznétek végre? - kérdezem most már mérgesen. - Az egész pizzéria minket bámul! - mondom Alexre nézve. Alex megfordul, majd látja, hogy három tizennégy körül lány minket bámul. Alex vigyorogva integet nekik, mire a lányok zavarukban nevetgélni kezdenek és Alexre pillantgatnak. - Ez várható volt - forgatom meg a szemeimet. A bátyám bárhová megy megbámulják, ugyanúgy ahogy Will-t, és  persze pozitív értelemben.
- Befejeztük - jelenti ki Alex.
Idegesítő vigyorral reagálok rá. - Milyen kedves!

Drága Olvasóim!

Először is szeretném megköszönni azt a négy feliratkozót! <3 Csodásak  vagytok!

A fejezethez csak annyit, hogy az első pár rész lehet, hogy kicsit unalmas lesz, de ugyanakkor kísérjétek nagy figyelemmel, mert lesz/van néhány cselekmény, ami fontos lesz a későbbiekben. 

Már ebben is lett volna egy olyan dolog, csak azt muszáj volt kiszednem, mert az már túl feltűnő lett volna a fenyegetőt illetően.

XxAsh